INTRO


          A korábbi cikk egy hosszú, fárasztó, ugyanakkor nagyon tanulságos ügy végén született. Másodfokon is nekünk adtak igazat, részben megfordítva az elsőfok korábbi ítéletét.  Az ügy részleteinek bemutatása nagyon sokaknak nyújtott segítséget, legalábbis az érdeklődés és visszajelzések mennyisége erre enged következtetni. Sok ügyvéd, építész, vállalkozó, építtető és nem utolsósorban sorstárs reagált, illetve olvasta el a teljes anyagot. Itt szeretném megköszönni mindenkinek a sok levelet és biztatást.

Mivel a másodfokú ítélet utáni események legalább annyira érdekesek és fordulatosak, úgy látjuk, hogy érdemes ezek részleteit is megosztani, hisz olyan szubkultúrába enged betekintést, amelyben nem sokunknak volt részünk.  Ez az „egyszerű” eset egyértelmű tükre a jelenlegi közállapotoknak, látni fogjuk, hogy hogyan reagál az állami apparátus és hogy miért kedvező terep ez a csalóknak. A hozzáférhető  dokumentumokban ( amelyek a szövegben található sárga szavakra kattintva letölthetőek)  kitakartuk a neveket, cégeket , hisz nem az a lényeg, hogy kik és mit  követtek el, hanem az, hogy hogyan.  

Csak trailer jelleggel röviden összefoglalom, hogy mi is történt:
A cég elbukta a pert, egy trükkös szerződéssel egy haverra írattak ingatlanokat, aztán rokonnak továbbadták, majd bedöntötték a céget, a NAV-ot átverték további 52 millióval, a cég felszámolóhoz került, semmilyen adatot nem adtak át, simán leléptek. Bankok, hitelintézetek a károsultak között, az ügyvéd ellen a kamara eljárást indított, a vevő szintén ismert figura, politikai szálak, az ügyészség a NAV határozatát törvénysértőnek nyilvánította, folytatni kell a nyomozást. Az igazságügyi szakértői kamarának nincs jogköre vizsgálódni és alapvető kontrollt gyakorolni, így megkérdőjelezhető az intézmény egésze. Az Igazságügyi Minisztérium próbálta megmagyarázni, de szerintem ez gyengére sikerült, így folytatjuk.

ORSZÁGOS PROBLÉMA

Az megállapítható, hogy nagyon nagy a probléma, rengeteg e-mailt kaptam, ügyvédek és elkeseredett építészek is kerestek. Volt olyan jogi továbbképzés is, amelyen a mi ügyünk volt a felvezető téma, tehát megérte ezzel foglalkozni, tényleg nagy volt az érdeklődés. Ugyanakkor olyan eseteket láttam fényképen, amelyek mellett a mi esetünk "eltörpül".  Elképesztő, hogy mennyire nem figyelünk egymásra. Elkeseredett családok osztották meg történeteiket, ahol a vállalkozó már nem is foglalkozik velük, csak épít, kifogytak az ötletekből. Sokan még abban a szakaszban és hitben voltak, hogy a hatóságok majd megoldják az ügyüket, de sajnos rossz hírrel kellett szolgálnom. Az építési hatóság jogai és így a lehetőségei is korlátozottak.

HIÁBA NYERTÜNK

Hiába nyertünk pert, mentünk végig azon a költséges és fárasztó úton, amelyet az állam javasolt (a szakértő által alátámasztott ingatlan érték és %-os értékcsökkenés alapján, 55 és 65 millió közé tehető a kár, de bíróság által megítélt összeg is, kamatokkal, díjakkal együtt már több mint 24 millió forint), mivel vélhetően egy bűnszervezettel állunk szemben, nem segített. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért nekem kell ezzel foglalkozni, hol vannak a hatóságok? Miért kell nekem milliókat költeni ügyvédre, eljárásokra, amikor az ingatlanom értékének védelme alapvető jog kellene, hogy legyen? Van, akinek több millió forintjába kerül csak a szakértői vélemény, nem beszélve a hosszú évekről, bosszúságról és folytathatnám.

A hosszú eljárás során (4 év) tehetetlenül végig néztük, ahogy a szomszéd ingatlan gazdát cserél, vagyis új tulajdonos került a tulajdoni lapra, kárenyhítés sehol, a felelős lapít valahol. Eddig teljesen normális ügymenet, de ezután jött egy olyan fordulat, amely teljesen új helyzetet teremtett.

Ez az új helyzet akkor állt elő, amikor már bejegyzett hitelezőként megkértem a felszámolót, hogy adja át a dokumentumokat, adásvételiket, pénzügyi adatokat. A felszámoló jelezte, hogy semmilyen adatot nem osztottak meg vele, csak egy bedöntött céget vett át. Úgy látszik, hogy ez az eljárás mindennapos és semmilyen következmény nélkül megteheted. A földhivatal megküldte a szerződést és a látottak alapján a felszámoló rögtön feljelentést tett a NAV-nál, ugyanis kiderült, hogy a jóhiszemű és tisztességes vállalkozás ügyvédje, dr. Sz. írt egy olyan szerződést, amellyel Mr. X haverjára íratták az alperes házat és egy másik telket, amely szintén a cég tulajdonában volt. Tehát a korábbi műszakvezető haverja kap egy ingatlant egy felfoghatatlan tartalmú szerződéssel, közben meg többszáz millió forint tartozást hagytak a hitelezőknek, nekünk, a NAV-nak, tehát mindenkinek.

AZ ÜGYVÉDI ALKOTÁS

Gyakorlatilag ajándékba, ellenszolgáltatás nélkül adták át a kb. 500 millió forint értékű ingatlanokat. Na de nem úgy, ahogy Ön gondolná, hanem megadták a módját és a látszatát, hisz a hatóságokat is át kell verni valahogy. Egy jó ügyvéd sok mindenre képes és ahogy majd látni fogják később, a NAV úgy pislogott, mint ötéves kisgyerek a gyerekzsúr bűvészmutatványán, akit az ámulattól nem érdekel, hogy hogyan tűnik el a nyuszi.

Trükkösen írtak egy szerződést, amelyben az új tulajdonos megígérte, hogy befizeti a cég köztartozásait és hiteleit, cserébe aznap átszáll a tulajdonjog. Nem vagyok jogász, de nekem is ordító hibának tűnt, és először nem hittem el, amit olvastam, vagyis inkább azt a részét nem értettem, hogy hogy lehet valaki ennyire vakmerő? Rajtuk a világ szeme, büntető eljárás büntető eljárás hátán, és még rátesznek egy lapáttal? Vagy tényleg itt tart az ország, hogy bármit meg lehet tenni? Ennyire bíztak a hatóságok tétlenkedésében, védelmet élveztek, vagy tényleg ilyen közállapotok uralkodnak? Mindenképp elszomorító.

Megosztom mindenkivel a szerződést, ugyanúgy kitakarva a részleteket, ahogy eddig is, de ha esetleg valaki beperel a "szellemi tulajdon közkincsé tételéért", állok elébe. Azért gondolom jogosnak a megosztást, mert minden adófizető is érintett, mindannyiunk pénze benne van. Igen, mindannyiunké, ugyanis csak ezzel a szerződéssel újabb 52 millió forint köztartozást hoztak össze. Szóval Önnek is látnia kell, hogyan csinálják ezt a "tisztességes és jóhiszemű" vállalkozások, és kinek a csalásából eredő lyukakat tömködnek a költségvetésben, nem mellesleg az Ön adójával. Lehet, hogy sokan ismerték a trükköt, legyintve azt mondják, hogy ez nem újdonság. Mindig a másik oldalon, a tisztességesen adózó oldalon álltam és azt gondoltam, hogy egy kicsivel nehezebb helyzetben vannak azok, akik adót csalnak – tévedtem, hihetetlen, amit tapasztaltam.

Ha megnézik, a szerződés arról szól, hogy egy haver nevére íratják az ingatlanokat, aki a szerződés napján megígéri, hogy minden tartozást megfizet, de senki nem győződik meg arról, hogy ez meg is történik, hisz nem ez volt a cél. Ez olyan, mintha egy biztonsági őr hétvégén kiadna néhány luxusautót a szalonból annak, aki megígéri, hogy hétfőn a cég pénztárába befizeti az összeget. Teljesen életszerű, minden cég így szokta nem?   Ebben az esetben mindezt többszázmillió forintos tulajdonnal tették meg. A földhivatal bejegyezte és rögtön gazdát is cserélt, hisz rögtön egy rokon vette át hitellel, nagyon szép trükk, lehet másolni. Ez tisztességes adófizetőnek nem jut eszébe, de itt van, láthatják, hogy hogyan csinálják a menők.

A VEVŐ SE AKÁRKI

Az egészben az ijesztő az volt, amikor többen is átküldték a vélt új tulajdonosról, a „haverról” a cikkeket, mondván, hogy ez a fickót ismerték fel. VálaszOnline, Átlátszó.hu, az elittel fényképezkedő, időseket átverő banda feje: Ö.L.! Akárhányszor megnéztem stimmelt minden, név, a stílus, az hogy nyomozók civilben dekkolnak a ház előtt, érdeklődnek hollétéről, mind-mind egybevág.
Tehát az eladó/építő társaság  (MNO, INDEX, TELEX) "csak építesvezetője'' azaz Mr X., haverjára írat egy  házat, közben minden karbantartást továbbra is ellát, a felújításokat a háznál az egyik nagy NER-es építőipari cég Corollájából intézik és ez mind szokványos hétköznapi eset? Az, hogy milyen kapcsolat van itt, ki kinek az alvállalkozója és ki kivel van, nem is érdekel, meghagyom valamelyik oknyomozó újságírónak ezt az ügyet. Épp eleget láttam így is, felfordul a gyomrom ettől az egésztől, úgyhogy csak a mi ügyünkre fókuszálunk.

A NAV NEM ÉRTI

 Durvább esetekről is lehet olvasni a neten, de legnagyobb meglepetést mégiscsak a NAV levele okozta, ugyanis pár héttel a felszámoló feljelentése után küldtek neki egy értesítést, amelyben a feljelentését a NAV elutasította, mondván, hogy nem megalapozott a bűncselekmény. Nincs itt semmi látnivaló!!?

 Teljesen ledöbbentem ezen, hisz a napnál is világosabb, hogy mit tettek, tényleg nem kell sok ész az egészhez. Az adásvételi szerződésben szereplő ÁFÁ-t sem fizették meg, a NAV-nál meg egy feljelentés hatására sem látják a lényeget? Átadod egyik nap 145 millió + ÁFA-ért papíron, másnap meg 449 millióért árulod semmi gond nélkül? De mint látszik, működik, hisz a NAV megette. Nem voltam rest és a határozatra hivatkozva írtam a NAV-nak egy levelet, amelyben egyértelműen és szájbarágósan megírtam, hogy miről is van szó.  Nézzék már meg a résztvevőket, a NAV-os dossziékat, a körülményeket, hogy áron alul adták el (ÁFA,TAO és társaik!?), még a NAV-ot is átverték egy szabálytalanságoktól ordító szerződéssel, ... és mindez nem megalapozott bűncselekmény? A levél végén természetesen hangsúlyoztam, amit az egészről gondolok, hogy ami itt történt, az adózás intézményébe vetett közbizalmat teljesen aláássa. Felfoghatatlan!

Mindezt nem hiszed el, ha nem egy hivatalos iratban, határozatként látod. Ilyenkor elgondolkodsz, hogy tényleg ez a színvonal? Milyen szintű ügyeket bíznak arra a századosra, aki egy ilyen ügyben nem lát semmit? Nem képes alapvető összefüggésekre rájönni, elfáradt, sok az adminisztráció, leszóltak fentről vagy mi a gond? Elnézést kérek minden NAV-os tisztességesen dolgozó munkavállalótól, tényleg nem szeretnék általánosítani, de ez így sokkolt. Te meg azt gondolod otthon a híradót nézve, hogy adóforintjaidra a legjobbak vigyáznak, képesek ügyeket felderíteni, adócsalókat lecsukni....aztán arcul csap a valóság!

AZ ÜGYÉSZSÉG KÖZBELÉP

Pár nap múlva kaptunk egy levelet a NAV-tól, hogy egy új eljárásban fogják kezelni a beadványom, de a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor nagyjából 3 héttel ez után kaptam egy levelet a IX. kerületi ügyészségtől, miszerint "törvénysértő" volt a NAV határozata, ezért azt hatályon kívül helyezi és az eljárás folytatására kötelezi a NAV-ot. Boom, na ez már komoly, mégiscsak megérte szájbarágósan megírni, valakinek leeshetett valami.

Mindez szép, de  semmi sem történik hónapok óta. Várhatóan évekig tartó vádirat formázgatás, kiegészítés és adminisztráció várható, minden elképzelhető, ami a simliskedőknek kedvez. Magasról mindenre... ez a kompánia is Lambókkal, Ferrarikkal meg Bentleykkel villog, a NAV vagyonosodási vizsgálati egységet meg már rég beszántották. Ez a gazdasági humoreszk. Meg az is, hogy tisztességesen adózók milliói, tévúton járnak egy életen át. Itt a recept: céghaló, hitelek, strómanok, jó alacsony morállal rendelkező ügyvédekkel döntsétek be céget, és éljetek, mint hal a vízben. "Legyetek bátorak," ne balekok. A jogalkalmazó, igazságszolgáltató szervek és az idő a bátoraknak dolgozik.

AZ ÜGYVÉD ELLENI ELJÁRÁS

Az ügyvéd ellen feljelentést tettem az ügyvédi kamaránál, elküldtem a szerződést és a körülményeket. A feljelentés itt olvasható. Nem telt bele sok, kaptam a levelet, hogy előzetes vizsgálatot indítottak. Pár héttel később határozatot kaptam, miszerint megalapozottnak találták a feljelentést, és eljárást indítottak Dr. Sz ellen, majd a szeptember elejére időzített tárgyalásról is értesítettek. Valamilyen oknál fogva csak november 11-én tartották meg a tárgyalást és amennyiben nincs fellebbezés 30 nap múlva kapunk róla tájékoztatást. Nyilván minden lehetőséget megragad az ügyvéd, hogy időt húzzon, mindaddig pedig kérdés marad, hogy meddig gyakorolhatja „áldásos” tevékenységét. A céget is úgy képviselte az utolsó tárgyaláson, hogy semmilyen felhatalmazása vagy engedélye nem volt a felszámolótól. Talán volt még egy küldetése: hogy még jobban domborítsa a cég jóhiszeműségére, tisztességére és törvényességére vonatkozó üzenetét. Mint láthatjuk nagyon megalapozott.

Mivel az előzetes vizsgálat megalapozottnak találta a feljelentést, és tárgyalási szakaszban van, valószínűsítem a kizárását a kamarából. Abból a mocsárból, amelybe mászott nem lehet csak úgy kimászni, de meglátjuk, már semmin sem lepődők meg.

A HITELINTÉZETEKNEK EZ MINDENNAPOS

Közben felvettem a kapcsolatot a többi hitelezővel, akiket szintén faképnél hagytak. Több bank, hitelgarancia is érintett, többszázmillió forinttal. Megírtam nekik, hogy konkrét bizonyítékok vannak arra, hogy „kirabolták” a céget, és egyesítsük a tudásunkat, mert esély lenne a vagyonelemek visszaszerzésére. Az a válasz jött, hogy a felszámolóval tartják a kapcsolatot, és nem tudnak egyeztetni. Nem értem, hogy miért várják azt, hogy a felszámoló, akinek ez a cég egy a száz közül, csodát tesz. De gondolom, egyszerűbb leírni az összeget, a kamatprémium elbírja, majd más megfizeti. Mindenkinek kényelmes, minek bonyolítani, ügyvédek, adminisztráció stb., kinek kell ez a fájás? Ami megint csak vicc kategória, és sokat elmond az egészről, hogy az egyik nagy hitelintézet faktoring cégét átverik 200 millió forinttal, a cég csoport másik hitelezői ága pedig hitelt ad ugyanannak az ingatlannak a 'megvásárlására'! Ha valaki vett már fel jelzáloghitelt, az tudja, hogy mennyire megnézik az adásvételit, vannak bizonyos követelmények. Na de mindegy, nem az én problémám, csak fogtam a fejem. Bizonyára van valamilyen belső protokoll, amely ellehetetleníti az egyeztetést, dehát milyen szabály az, amely szerint egy ügyvédórát sem szánhatok az egészre, amikor ott lóg 200 milliós összeg?

A SZTÁRSZAKÉRTŐ MÁSHOL IS FELBUKKAN

Szintén érdekesség és a ,,milyen kicsi a világ" dossziéba való a következő történet. Nagyon sok levelet kaptam, és az egyik hasonló ügyben a felperes megírta, hogy ugyanaz a problémája, hogy a szakértő sületlenségeket írt le (amit később a bíró elkaszált, mert ez neki is sok volt). Levelében megírta a szakértő nevét, amelyet olvasva majd leestem a székről. Mi szándékosan nem osztottunk meg csak annyit, hogy Dr. S, tehát a levélíró nem tudhatta, hogy ugyanarról a szakértőről beszélünk. Egy volt főépítész, aki egy korábbi miniszter baráti köreihez tartozik, ,,sztárszakértő’’  lett hasonló ügyekben? Pont az nem érdekel, hogy kinek a kije, sokkal inkább az az érdekes, amit itt most letett az asztalra, ez alapján fogom megítélni. Ott a helyszíni felmérésnél olyanokat mondott, hogy örüljenek, ha nem süt már be a nap, mert amerre halad a globális felmelegedés...., rossz méreteket adott meg és érthetetlen fényképeket más ingatlanról. Megpróbálta a károsultakat rábeszélni, hogy nem annyira durva a helyzetük. Tényleg azt hiszi, hogy nomádokkal találkozik nap mint nap, vagy más szakterületről érkező emberek bármilyen sületlenséget elfogadnak és bólogatnak rá? Mindegy is, annak az ügynek az lett a vége, hogy már a bírónak is sok volt, aggályossági okokra hivatkozva más szakértőt rendelt ki, másodfokon kedvezőbbre fordult az ügy, de folytatódik ez a per is.  Sok sikert a felperes családnak, hihetetlen erőt kíván meg egy ilyen hosszú per, remélem hamarosan számukra kedvezően alakul.

Mint ismeretes, első fokon a bíró azért döntött nekünk hátrányosan (és ezt fordította meg másodfok, vélhetően a kifogásaink alapján), mert a szakértő azt állította, hogy az intimitás vesztés és a beárnyékolás megoldható. Hiába emeltük ki ordító hibaként, a bíró ,,megette’’.  Ahogy írtam korábban, más szakértő felnevetett a sületlenség hallatán, de most mégis szeretném megadni az esélyt arra, hogy valaki megvédje az építésztársát. Tévedni lehet bárkinek, de hülyeséget fenntartani felszólítás után csakis nyomós okkal, de soha nem fog kiderülni, hogy mi volt részlehajlás oka.

Mivel nem sikerült az igazságügyi szakértő vélt hibáit etikai vizsgálat során megnézetni, szeretnék egy felhívást tenni minden építészhez, építész hallgatóhoz vagy pusztán hobbi szinten ezzel foglalkozóhoz. 250.000 ft jutalomban részesül, aki bebizonyítja, hogy Dr. S által készített szakvéleményben leírtak valóban megállják a helyüket szakmailag, vagy nem nevezhetők súlyos szakmai hibának. Ha valaki megvédi az általam vitatott pontokat, bebizonyítja, hogy megfelelnek a normáknak, szívesen kifizetem a jutalmat. Megjelölt segélyszervezetnek is szívesen utalok, csak védje meg valaki a szakma becsületét és részemről elengedem a történetet.  Az igazságügyi kamara tagjait is bátorítom, hogy vegyenek részt, hátha elkerülhető a kollektív szégyen. A szakértő a per során többször is megerősítette, és ezzel is félrevezette a bíróságot, hogy van megoldás: „Léteznek a fényt áteresztő, de az átlátást gátló anyagok”. Hiányos szakmai ismeretek! Ha közben ezt az anyagot feltalálták, már azt is elfogadom, csak tessék kérem nekem belinkelni, csak van egy szakértő, aki kiáll kollégája mellett. További részletek az íras végén.

A KAMARA NEM VIZSGÁLHAT

A szakértővel kapcsolatos, hogy az igazságügyi szakértői kamaránál volt egy felfüggesztett etikai vizsgálatunk. Amint jogerős lett az ítélet, jeleztem hogy már nincs akadálya a vizsgálatnak. Hónapokig semmi, minden határidő lejárt. Érdeklődésemre küldtek egy határozatot, amelyben a korábbi bizottság helyett újabb tagokat neveztek ki, tehát megváltozott a korábban felállt bizottság összetétele. Aztán pár hét múlva küldtek egy határozatot, amely szerint egy 2017-es jogszabály módosítás miatt az a szakértői vélemény nem támadható, amelyet a hatósági eljárásban elfogadtak. Érti mindenki az ellentmondást? Ez hosszú távon az egész igazságügyi rendszerre hatással lehet; ez nemcsak a mi ügyünk. A bíróság azért kér segítséget adott szakterületen, mert nincs kompetenciája, szakember véleményére támaszkodik. Amennyiben sikerül megvezetni (bármilyen szándékkal) azt, akinek nincs szakterületi ismerete,   ellehetetlenül a szakmai felelősségre vonás?

A mi esetünkben nem azzal volt gond, hogy nem egyezik a véleményünk, mert gondolom ez mindennapos egy per során ( a szakértő ugyanúgy megállapította a károkozást, annyira egyértelmű volt, hogy nem tehetett mást),  hanem sokkal nagyobb probléma, hogy fizikai és építészeti szabályoknak ellentmondóan, anyagismereti hiányosságokkal adott le ismételten szakvéleményt  és még mindig dolgozik, mintha semmi sem történt volna. Tapasztalt építész, szakértő nem adhat le ilyen anyagot, hacsak nem volt valami nyomos oka.  A kamara semmit sem tehet, csak maximum szégyenkezni tud, én is azt tenném, ha egy klubban lennénk.

Megkérdeztem az Igazságügyi Minisztériumot, hogy pontosan milyen kontrollmechanizmus garantálja innentől fogva a pártatlanságot és egyáltalán az egész eljárás függetlenségét? A beadvány itt olvasható. Ebben nem kevesebbet állítok, miszerint "ezzel a módosítással nem marad olyan eleme a szabályozásnak, amely garancia lenne arra, hogy az igazságügyi szakértők betartják a jogszabályokat, hogy ne alakuljon ki korrupt gyakorlat vagy saját érdekeik előtérbe helyezése". Az egész szakértői kamara hitelességét fenyegeti hosszú távon, aláásva az intézménybe vetett bizalmat, és megkérdőjelezve a vélemények gyakorlati hasznát. Azon elemeit kerestem a jelenlegi törvényi keretnek, amelyek garantálják az integritást, a pártatlanságot és a szakmai kamara ellenőrző képességét, tehát garancia lehet a hitelességre. Jogi oldalról való megközelítés nélkül is tiszta volt a kép, hogy komoly hatással van az egész intézményre ez az egymondatos módosítás.

A MINISZTÉRIUM VÁLASZOLT

A minisztérium napokon belül meg is válaszolta a kérdéseimet, de szerintem harmat gyengére sikerült az indoklás. Gyakorlatilag semmit nem tudtak felhozni arra vonatkozóan, hogy mi biztosítja a pártatlanságot és az integritást, milyen kontrollmechanizmus létezik a kamarán belül. Egyáltalán nem volt meggyőző és főleg nem megnyugtató, amit írtak. Megint ott tartunk, hogy a szakmai fórumtól megvonják a kontroll lehetőséget, de az állampolgár pereskedhet, ha van hozzá kedve. Nagyjából az volt a lényeg, hogy jogom van esetleg a PTK szerint feljelentést tenni, fogadhatok fel magánszakértőt, illetve eleve szakember lehet csak szakértő. Arról, ami az eredeti kérdés volt, hogy a szakma hogyan tudja ellátni a szűrő szerepet, tud-e vizsgálódni, arról szó sem esett, és gondolom nem véletlenül.

A válaszlevelemben hangsúlyoztam, hogy nem ez volt a kérdés, és pontonként megválaszoltam a felhozott érveik gyengeségét. Mivel nem kaptam megfelelő választ, továbbra is aggályosnak tartom a törvénymódosítást. Ugyanezt a kérdést feltettem az igazságügyi kamara vezetőinek is, csak egy kissé másképp: ad-e lehetőséget a törvény, hogy megfelelő kontrollt tudjanak fenntartani? A kamara újból megerősítette, hogy az említett jogszabály miatt valóban nem vizsgálat. A kontrollra vonatkozóan pedig nem érkezett válasz, valamiért kerülik. Nem akartam a kérdést tovább feszegetni, de mivel  közérdekű panaszként adtam be,  remélem, a háttérben nagyon dolgoznak a megoldáson, úgy, ahogy a törvény előírja.

A Minisztériumtól is kaptam egy választ (persze felszólítás után), amelyben nagyon érdekes lerázó trükkel,  újbóli beadványként kezelik, illetve fenntartják a korábbi indoklást. Olcsó trükk, ne nézzetek hülyének, nem válaszoltatok meg egy viszonylag egyszerű kérdést, de egy jogi gellerre telik? Szánalmas. Az erre adott levelem foglalja össze a legjobban, amit erről gondolok. A  mellébeszélés csak megerősít, hogy bizony itt van még keresnivaló, ez esetben ezzel a színvonaltalan trükkel nem lehet csak úgy lerázni, ha lenne rá ésszerű magyarázat nagyon egyszerűen le lehetne írni. Megkerestem az Európai Bizottság Igazságügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságát,  ezzel a beadvánnyal,  amelyre pár nappal válaszoltak, hogy sajnos nem tudják a tagállamok konkrét törvényeit vizsgálni, ezért vagy egy jogvédő szervezetet, vagy a bíróságot javasolják. E térem még várhatóan lesz fejlemény, de már csak 2025-ben.

Nem az állampolgárnak kell vigyázni egy ilyen kulcsfontosságú szakma tisztaságára! A tapasztalatok alapján, megfelelő kontrollmechanizmusok hiányában a kamara pusztán adminisztratív egységként működik, amelynek a lényeges esetekben nincs lehetősége a szakértői vélemények szűrésére vagy szankcionálásra, az elvárt szakmai színvonal fenntartására. Ez pedig kérdéseket vet fel az igazságügyi szakértői vélemények megbízhatóságával kapcsolatban, amelyekre az ítéletek meghozatalakor támaszkodnak.

Amennyiben valaki-, jogász, igazságügy szakértő meg tudja védeni a minisztérium álláspontját illetve bármilyen észrevétele van a témával kapcsolatban, kérem írja meg a lenti emailcímre. A minisztérium láthatóan kerüli a választ , gondolom nyomos oka van rá.

PÁR LÉPÉS ELŐRE

Időközben munkálatok történtek a szomszédban a szintfeltöltés kapcsán, amelyre azt hazudták anno, hogy  nem változtattak az eredeti szinten. Újból írtam a hatóságoknak, hogy két év időhúzás után is még mindig úgy van a terület. Pár héttel később azt vettük észre hosszabb távollét után, hogy csoda történt: kiástak egy sávot. Ugyan még mindig összefolyóként működik, és a vízkezelés megoldásra vár, de így most a kerítés mellett végre nincs szintkülönbség. Az más kérdés, hogy az előírt megoldás helyett ástak egy gödröt a kerítés mentén és pár napja még a medence vizét is odavezették. Minden esővíz a telekhatárra zúdul: kavicsozott, beton elemek, semmi vízfelfogás, semmi a javasolt megoldásból. Csak idő kérdése egy újabb birtokvédelmi eljárás.  Kókler banda, építésszel és kivitelezővel együtt. Sok sikert, ha esetleg tőlük vásárolnál valahol egy másik felszámolás alatt levő cégből.

Szóval ez is egy olyan területe az ügynek, ahol keményen kellett ütni a billentyűzetet, hogy legyen némi előrelépés, de még mindig siralmas. Más országban már a használatbavételnél szólt volna a hatóság, de nálunk ennél ,,egyszerűbb" az élet. Már akinek! Amúgy volt olyan is, aki azt írta, hogy ez az egész egyszerű bejelentés mekkora segítség a magyar családoknak. Tapasztalatból tudom, úgy, hogy már kétszer építkeztem a nulláról, hogy a tervezés és engedélyeztetés a legkisebb eleme az építkezésnek. Csak annak fájt ez az egész, aki valamit stikliben akart csinálni. A rengeteg ügy és visszajelzés megerősített abban, hogy segítség azoknak, akik soha nem a szabályok mentén játszottak és rá akartak erőltetni valamit egy meglévő lakóközösségre, amely amúgy nem lenne etikus és szabályos.

FELELŐSÖK KERESÉSE

Most akkor lehet a felelősöket keresni. A kormány, aki törvényeket hoz és területeket szervez át, forrásokat szüntet meg, központosítja még a gondolkodást is? Egyértelmű, hogy hatóságok, a rendszer, a társadalom és folytathatnám, de azt gondolom, hogy lényeges mértekben az egyén is hibás. Ezek a fazonok azért nőttek ekkorára és csinálják ugyanazt évek óta, mert sokan voltak, akik inkább elfordították a fejüket. Sokan voltak, akik inkább a könnyebb utat választották. Nem tapasztaltak semmilyen ellenállást, látták, hogy működik, messzebb merészkedtek. Nemcsak az állam, hanem egy kicsit mindenki hibás, aki belenyugszik a napi igazságtalanságokba, mondván, hogy ezekkel nem lehet mit kezdeni, mindenki így csinálja, vagy éppen közömbös számára az egész. Azért, mert nem akarod kitenni magad a legkisebb konfliktusnak és kényelmetlenségnek sem, bátorítod a szabálysértőket és normalizálod a jelenséget a mindennapokban. Inkább nem is láttál semmit, minthogy bíróságon tanúskodj az igazságért. Egyszerűbb leírni a tartozást behajthatatlan követelésként, minthogy tegyünk érte bármi extrát is, egyszerűbb a rendőrnek is elfordítani a fejét, mint nyomozni és adminisztrálni.  ’’Sajnos ez a jogszabály’’… szoktam hallani a hivatalban…. de tettünk azért bármit is, hogy más legyen?  Mindenkinek joga van mindenhez, de kissé úgy érzem, hogy sokkal több joga van a tolvajnak, mint a károsultnak, hisz jobban ismeri a trükköket, megy az időhúzás és a hatoságok látszólag partnerek ebben. Átestünk a ló túloldalára, már nagyon régen.

Ha megnézzük ezt az egész folyamatot, szinte minden állami intézmény csődöt mondott. Az építési hatóságnak nem volt ideje másfél évig kijönni, ráadásul már jogköre sincs.  A bíróság első fokon, eljárási hibával téves döntést hozott, a szakértő ellentmondásos véleményt írt, de ennek ellenére sikerült megnyerni a pert. Kártérítés azonban a trükkök és korlátok miatt még sehol sincs, sok időbe telik, de nem adtuk fel. Láthatja mindenki, hogy milyen mélyre nyúltunk a darázsfészekbe. Az ügy kapcsán volt szerencsém megtapasztalni és ledöbbenni, hogy mennyire tehetetlenek a hatóság emberei. A minőség, a mennyiség, a motiváció, a politikai irányítás vagy a fene tudja, hogy mi még, de ez nem az szint amely elvárható lenne. Addig, ameddig nem csöppensz egy ilyen ügybe, azt gondolod, hogy egy bizonyos logikus szervezés menten működik az állami apparátus. Holott lassúak és forrásszegények a hatóságok, akik csak szaladnak a pénzünk után, a tisztességtelenek pedig kihasználják ezt. Ha nem foglalkozom az üggyel, akkor csak a felületet látom, mint mindenki más.

Tehetséges csapattal találkozhattunk, átvertek bankokat, hitelintézeteket, az államot és most magánszemélyeket is. Ha kirabolsz egy boltot és még ügyvédre sincs pénzed, akkor kaphatsz pár évet gyorsított eljárásban. Ha viszont fehérgalléros bűnöző vagy, több százmilliót tüntetsz el trükkös szerződéssel, közpénzt habzsolsz, akkor szinte semmit? Miért másabb ez a lopás? Azért, mert elfogadott, hogy a költségvetés egy nagy lyukas vödör, amelyből még meríteni is lehet egyeseknek? Azért, mert közöny övezi és természetesnek tartjuk? Jobb ügyvédet tudsz fogadni, aki ismeri a trükköket, szívatja az egész igazságszolgáltatást, időt húz? A bankok simán leírják az összeget, beépítik, mint prémium, majd te megfizeted, nincs titok. Számos olyan vállalkozóról hallottam, aki már-már büszkén meséli, hogyan kell megfejni a bankot, majd bedönteni a céget.

Te meg csak azt látod, hogy milyen jól megy neki, közben meg annyi kárt csinált a gazdaságnak, amennyit adófizetőként soha nem tudsz pótolni. Ha legközelebb egy számodra megfizethetetlen luxusautóval villog, nyugodtan kérd el egy körre, hisz abban láthatóan a Te pénzed is benne van.

 A felszámoló és a hitelezők türelmesen várják, hogy az ügyvédi-művészi bravúrral kimentett vagyonelemeket mikor helyezik vissza a cégbe
. Az, hogy mikor lesz és hogy lesz-e egyáltalán következménye a dolgoknak, az a jövő zenéje. Lehet, hogy ennyi volt, így működünk. Jogilag is érdekes esettanulmány lehet, hisz valaki (valószínű egy rokon) már megvette az ingatlant, hitelt vett fel rá, mondhatja, hogy benne lakik. Ez olyan, mint amikor lopott autót veszel és azt mondod, nem tudtál róla, de ha már hitelt is vettél fel rá, ugye maradhat?

Lényeges kérdés marad, hogy most mit fognak tenni a hatóságok. Láthatóan lopások történtek, költségvetési csalással fűszerezve, minden adat és információ rendelkezésre áll, a hatóságoknál a labda, ahogy már több éve is. Folyik a szokásos vádirat szerkesztegetés, kiegészítés, jogi pingpong, azaz időhúzás. Lehet, hogy várnak, ameddig valami mást is elkövetnek, aztán nagyobb akta = több adminisztráció, soha véget nem érő történet.

ZÁRÓ GONDOLATOK

Mivel semmi sem védi az ingatlanod értékét, a hosszútávú és átfogó megoldás valóban az lenne, ha az összes károsult közösen indítana egy pert az állam ellen, amelynek az lenne az alapja, hogy az állam kivonta magát adott területről, ahol szabályozó szerepe lenne, így sérül a tulajdon védelméhez való alapvető jog.  Kötelezni kellene, hogy állítsa vissza a hatóságok kontroll szerepét, mert az nem helyes, hogy az ingatlanom értékének megőrzését csak súlyos milliók árán tudom érvényesíteni, de mint látszik, úgysem. Végső soron nem én hoztam ezt a törvényt, nem én szüntettem meg a hatóságokat és zúdítottam az állampolgárokra ezt az egészet. Jogos elvárás egy megfelelően szabályozott környezet, nem pedig egy drága lehetőség. A jog nem csak azokat illeti meg, akik megfelelő anyagi háttérrel, kapcsolattal rendelkeznek.  

Ahogy írtam korábban, attól nem lesz jobb a helyzet, ha a közlekedési szabályokat eltöröljük, átadjuk a felelősséget, de meghagyjuk a lehetőséget, hogy pereskedjen a károsult, hisz az utólagos büntetés nem állítja helyre a kárt vagy az áldozatokat.

Sokan mondták azt, hogy ''ki tudja mi mindenre képesek'', ''semmi esély'', ''messzire elér a kezük'',  ''ilyen ez az ország'' , részben igaz, de ha mindent következmények nélkül hagyunk, még ,,ilyenebb’’ lesz. Néha bele kell állni a konfliktusokba, az mindig erőfeszítés es kényelmetlen kihívás, sokszor kockázat is, de hol tartana a világ, ha mindig mindenki csak odébb állna, meghajolna a helyzet elött.

A lustaság és a közöny a bűnözőknek kedvez úgyhogy ragadjon mindenki billentyűzetet, ha túlkapást észlel, vagy simliskedésről van tudomása, mert különben nem lesz visszatartó ereje, még nagyobb igazságtalanságokkal fog találkozni hosszútávon.  Mi mindent megtettünk, amit lehetett, emelt fővel lépünk tovább, remélve, hogy tanulság és elrettentő lesz mindenkinek, adócsalónak és simliskedőnek, strómannak, ügyvédnek, szakértőnek, aki félelem nélkül hülyíti a hatóságokat, csal, veszteget, mutyizik és bármilyen hasonló tevekénységet folytat.

Köszönöm, hogy időt szántak az olvasásra,
és várom véleményeiket, kérdéseiket, észrevételeiket a szokásos email-címre:  egyszerubejelentes@gmail.com

Üdvözlettel: B. László

250.000ft-os FELHÍVÁS

250.000 forint jutalomban részesül az az építész, építészhallgató vagy igazságügyi szakértő, aki alátámasztásokkal és érvekkel szakmailag megindokolja a szakértői vélemény általunk kifogásolt pontjait. A kérdéssor megegyezik a szakértői kamarának feltett kérdésekkel. A kérdésekre adott válaszok sok helyen szubjektív megítélés alá eshetnek, de az építészeti és szakmailag alátámasztható kérdések vannak túlsúlyban, ezért azok lesznek a mérvadók.

Releváns dokumentumok egy helyen:

-Megválaszolandó pontok, kamarának eljuttatott kérdések  ITT.
-Szakértői vélemény Letöltés
-Általunk kifogásolt pontok a szakértői véleményben. Letöltés
-Hibák kiemelése a kiegészített véleményben. Letöltés

Egyéb feltételek:

-Mindegyik kérdés megválaszolandó
-A kifizetés kizárólag banki átutalással történhet.
-Neveket, információkat bizalmasan kezelek, még hozzájárulással, kérésre sem osztok meg.
-A beérkezési sorrend a mérvadó.

KORÁBBI BEJEGYZÉS -2023

Megvédem a házam


         Fontos mérföldkőhöz érkeztünk: a nagyjából két és fél éve húzódó bírósági eljárás végén ítélet született az ügyünkben. Egy olyan perben, amelyet egy vállalkozás ellen indítottunk magányszemélyként, mert kizárólag saját érdekeit szem előtt tartva, közel építkezett a hátsókertünkhöz, nem tartott be alapvető szabályokat és ezzel bizonyítottan negatív hatással van a családi házunk értékére, annak jellegzetességeire.  Mivel évekkel ezelőtt felszámolták a hatóságok kontrol szerepét, valamint az engedélyeztetést, nem maradt sok lehetőség, amivel védekezni lehet, gyakorlatilag semmi. A mi több éves kálváriánkat mutatom be, jogi háttér, esélyek és lehetőségek szempontjából.

A blog célja, hogy példánkon keresztül megmutassa, milyen áldatlan állapotokat eredményezett a korábbi törvénymódosítással bevezetett egyszerű bejelentési rendszer és a hatóságok leépítése. Az eljárás eddigi részleteit, minden ezzel kapcsolatos tapasztalatunkat szeretném megosztani azokkal, akik érdeklődnek a téma iránt vagy hasonló cipőben járnak, hisz tudom és tapasztalom, hogy nagyon sokan vannak az országban, akik a törvénymódosítás miatt kialakult helyzet áldozatai. Ez a honlap betekintést nyújt az iratokba, beadványokba (természetesen a nevek és a helyszínek kitakarásával), valós képet ad a jelenlegi állapotokról és szemlélteti a hétköznapi emberek harcát. Különösen érdekes lehet fiatal építészhallgatóknak, ügyvédjelölteknek, tanulságos, szomorú és kiábrándító egyidőben.

A per előzményeiről megjelent egy cikk az Index-en, amely itt olvasható. Ezzel a cikkel kapcsolatban még tartozunk az olvasóknak néhány magyarázattal olyan pontokat illetően, melyek vélhetően nem voltak egyértelműek.

Az alperes, vagyis a szomszédban építkezők nem magánszemélyek, hanem egy ingatlanfejlesztő cég, amely eladásra épít. A károkat nem az ingatlanunk benapozottságának elvesztése, vagyis a „26 milliós árnyék” okozta, hanem sokkal nagyobb arányban az intimitásvesztés és a tény, hogy a szomszéd ingatlan a lehető legközelebb került a hátsókertünkhöz, ezzel csökkentve az ingatlanunk értékét. Ez volt az utolsó telek a környéken, nem véletlenül, hisz hátrányos a tájolása, formája. Már az építkezés megkezdése előtt felvettük a kapcsolatot az ingatlanfejlesztő céggel, hogy felhívjuk a figyelmét a felmerülő problémákra, kértük a koncepció átgondolását és módosítását, a károkozás mégis bizonyítottan megtörtént. Mivel a beépítés egyszerű bejelentéssel, engedélyezési folyamat nélkül történt, már csak a bíróságon „védekezhettünk”.


          Az eseményeket időrendi sorrendbe szedve leírom pontról pontra a történéseket és a valódiságukért teljes mértékben vállalom a felelősséget, dokumentumokkal tudok alátámasztani minden egyes lépést. Aki hasonló cipőben jár, érdemes elolvasnia, tanulságos, itt most csak egy összefoglalót írok, de az eseménysor oldalon minden olvasható, minden dokumentum elérhető.

 Ezen a ponton említeném meg, hogy az általam leírtak semmilyen formában nem minősülnek tanácsnak, minden ügy más, mindenképp egyeztessenek jogászokkal. Az itt olvasott érvek, beadványok nem ültethetők át más bírósági eljárásokba és teljes mértékben véleményként kezelendőek. Általánosságban talán annyi elmondható, hogy egy bíróság vagy közjegyző nem tudja és ezért nem fogja számszerűsíteni az egyén szubjektív panaszait. Éppen ezért nem is ez alapján fog dönteni, hisz nem ért hozzá, úgyhogy minden esetben szakértők véleményére fog támaszkodni. A mi esetünkben is ez volt, tudtuk, hogy károkat okoztak és ezt két különböző (közjegyzői és bírósági eljárásban is) szakértő is alátámasztott. Ugyancsak elmondható, hogy a bíróság egy szakértői véleményt sem fog felülbírálni, hacsak valamilyen okból nem aggályos.

    Szintén fontos leszögeznem, hogy nem javaslom senkinek a pereskedést, tényleg csak akkor szabad bíróságra menni, ha már nincs más lehetőség. Miden lehetséges módon a károkozás elkerülésére érdemes törekedni. Amennyiben ez már nem lehetséges, akkor mediátor bevonására javaslatot tenni vagy olyan közvetítővel beszélni, aki képes pártatlanul meggyőzni a feleket. Mindez rengeteg pénz, idő, energia, idegesség, ugyanakkor vallom, hogy nem lehet opció, hogy elengedjük, hogy nem teszünk semmit, áldozatként eloldalazunk, mert úgy kényelmesebb, mondván az épület már úgyis megépült (Minek nyomozni gyilkosság ügyben, hisz mar úgyis meghalt az áldozat?).

    Milyen világban élnénk, ha mindenki a kényelmesebb utat választaná, ha mindig eloldalaznánk a kisebb ellenállás irányába, a konfliktuskerülést választva? Ha sajnálod a pénzt az üzemanyagra és nem viszed vissza a romlott tejet, akkor sokszor fogsz lejárt szavatosságú termékbe belefutni. Épp ezt a hozzáállást használják ki a hozzánk hasonló esetek károkozói is. Pont azt nem tudnám feldolgozni, hogy nem tettem semmit, végignéztem és áldozatként lehajtott fejjel tovább álltam, megalázkodtam. Hosszú évekig terveztünk, majd felépítettünk egy olyan házat, ami bizonyítottan megfelel a jelenlegi és a későbbi környezetvédelmi normáknak is, tudatosan választottunk telket, teljes engedélyeztetés mellett kiviteleztük, szívvel lélekkel. Napjainkban minden a fenntarthatóságról, környezetvédelemről szól, a valóságban mégis ez történik? Nem tudom elfogadni, hogy jön egy „vállalkozó”, aki semmibe vesz alapvető szabályokat, ugyanakkor kihasználja azt, hogy „egyszerű beépítés” címén neki mindent szabad a saját telkén, akár erkélyt emelni más hátsókertjére annak határozott tiltakozása ellenére is.

     Természetesen felhívtuk a figyelmüket az aggályainkra, szívesen beszéltünk volna az építésszel, hogy megvitathassuk, ha esetleg mi látjuk rosszul a helyzetet. Nem mentünk egyből a bíróságra, sőt még többet is tettünk, mint amennyit ilyenkor szokás: az elején szóban jeleztük a problémás kérdéseket, aztán levélben kerestük meg az építészt és a jogászt, ügyvédi levélben a vállalkozást (a levelet nem vették át). A kár bekövetkeztének az elkerülése volt a cél, de amint láttuk, hogy semmilyen jogi lehetőségünk nincs már, csak a következményekre koncentrálhattunk. Amint közjegyzői eljárásban megállapították a kárt, ajánlatot tettünk, mediátori eljárást javasoltunk, tehát mi mindent megtettünk és csak ez után jött a bíróság. Mindeközben ők bujkáltak, egymásnak ellentmondóan beszéltek (a jogász az építésszel), nem vettek át felszólításokat, ügyvédi leveleket. Vélhetően arra számítottak, hogy a „kifárasztásos” technika most is bejön, sok esetben talán, de nem nálam.  Pedig már az elején megbeszélhettük volna a félreértéseket a kerítés mellett, ha lett volna kivel.  Gyanús volt az egész, és látni fogjuk, hogy mennyire igazunk lett a károkozást illetően.


Hol tartunk most

      Az említett cikk ott zárult, hogy az általunk kezdeményezett közjegyzői eljárásban kirendelt szakértő megállapította, a szomszéd építkezés 26 milliós kárt okozott. A per során egy újabb igazságügyi szakértőt rendeltek ki, aki hasonló összegű kárt állapított meg, de azzal a megjegyzéssel, hogy a kár mérsékelhető, enyhíthető, ezért a bíró csak részben ítélte meg az összeget, első fokon nagyjából 7 millió forintot. Az viszont sokkal érdekesebb, ahogyan eljutottunk idáig.  

     Az alperes képviselete kifogásolta a közjegyzői eljárás jogi megalapozottságát, a szakértő kompetenciáját és gyakorlatilag mindent. A közjegyzővel egyeztettünk, nem értettük, hogy  a bíróságival megegyező jogkörök és a teljes közjegyzői eljárás törvényi kereteit hogyan lehet kifogásolni,  de ezt végül ejtették, nem lovagoltak ezen többet. A legnagyobb problémájuk az volt, hogy a közjegyzői eljárásban kirendelt szakértő, W. kompetencia hiányában nem állapíthatta meg azt, hogy másképp is elhelyezhető telken belül az épület. Alapvető szabály, hogy az építési helyen belül a szabályoknak megfelelően elhelyezhető az épület, ezt egy kezdő is tudja, de a több diplomával rendelkező szakértőnek az álláspontját nem fogadták el, nyilván bele lehetett kötni, és belekötöttek.  Továbbá indítványozták újabb szakértő kirendelését építészeti, ingatlanforgalmi és gépész kompetenciával többek között a szoláris veszteség megállapítására. A bíróság helyt adott az indítványnak, és hosszú keresés után kijelölték dr S.-t és egy másik szakértőt a gépészeti részre.

     Néhány hónap után, miután kiderült a szakértők neve, érdekes módon az alperes visszavonta a saját indítványát, így egy fontos terület, vagyis a szoláris veszteség szakértő általi felmérése nem került megvizsgálásra. Dr S egyedül maradt, mint szakértő és a készített szakvélemény ellentmondásai és hibái tükrében mindez eléggé érdekes helyzetet eredményezett. A mai napig nincs rá magyarázat, hogy miért vonták vissza a saját indítványukat, melyben vitattak egy területet, egy másik szakértőt kértek, aztán valamiért meggondolták magukat. Nagyon sok kérdőjel merült fel, de maradjunk a tényeknél és ne találgassunk.  

Szintén lényeges részlet, hogy a helyszíni szemle napján engem kitiltottak az alperesi ingatlanból, tehát nem vehettem részt a szemlén, mert feltűnt Mr. X, akivel a kálváriánk kezdetekor mint vállalkozóval egyeztettem. A bíróságon azt állította a cég jogi képviselője, hogy ő ,,csak,, egy műszakvezető. Mindenki tudja a környezetünkben, hogy mi a tényleges helyzet. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy az országos médiából tudtam meg, hogy ugyanarról a személyről beszélünk, akit egy razzia során letartoztattak áfacsalásért mint a ,,hálózat feje''. Állítólag számlagyár volt („Házépítés helyett számlagyár” volt a főcím). Bevallom a híreket olvasva és látva a képsorokat sokkolt, hogy jól beletenyereltünk a magyar valóságba, de a lényegen nem változtat, a „vállalkozónak” hitt személy láncra verve ugyan, de a jogi személy megvan, a NAV „csak” ingatlanokat foglalt le, „business as usual’’, a show folytatódik.

Az is lehet, hogy tévedésből rendelte el a bíróság a letartóztatást, lehet, hogy ártatlan. Nem ismerem az ügye részleteit, remélem tisztázta magát, de abban a pillanatban, amikor azt mondta a szemle napján (nem túl kedvesen) hogy „Menj ki innét!!”, tudtam mit kell tennem, családom van, mondanom sem kell, nem gondolkodtam sokáig. Természetesen jeleztük ezt az eljárás béli problémát a bíróságnak (a beadvány elérhető a mellékletek között). Az megint csak érdekes és szintén rejtély, hogy mit keresett az ingatlanban a cég „műszakvezető”-je, amikor már egy magánszemély volt a tulajdonos? Nyilván van rá magyarázat, de ne találgassunk ezen a ponton, maradjon csak ez is egy kérdés.

     A fent említett esemény nem kapcsolódik szorosan a perhez azon túl, hogy helyükre kerültek mozaikok és a felperes jogi képviselőjének a tisztességes magatartásra vonatkozó eddigi érvelését lenullázta.  Úgy éreztem, hogy kisebb lett az arca annak a jogi képviselőnek, aki rezzenéstelenül hazudta azt a Bíróságnak még a helyszíni szemle alatt is, hogy nem történt például területfeltöltés az építkezés alatt. Ebben az ügyben még a per alatt bebizonyosodott az ellenkezője, hisz egy hivatali végzés egyértelműen pontot tett a végére, tehát az ügyben konkrétan egy bíró arcába hazudtak, többször is. Sőt egy amatőr öngólt is rúgtak azzal, hogy saját magukat cáfolták meg egy fényképes bizonyítékkal. Végig hazudták (másképp mondva jogilag ferdítettek) a perfelvételi szakaszt a területfeltöltés témában és egy teljesen más ponton beadtak bizonyítékként egy fényképet, amely az ellenkezőjét bizonyítja. Magas labda, öngól, amatőr hiba, de ilyen, amikor nincs konzisztencia a történetedben, amikor már a hazugságaid is ellentmondanak egymásnak és belezavarodsz.

A jogi képviselőjük Dr. SZ soha nem jelent meg a bíróságon, a képviseletet egy fiatal ügyvédjelölt látta el, aki rezzenéstelen arccal hazudott, olyan fényképet is bevállalt, mondván hogy „lehet” hogy ő szerepel rajta, amelyen egyértelműen a Mr X haverjai voltak. Össze-vissza hordott hülyeségeket, már a bíró is a szemöldökét húzva furán nézett rá. Ennek az lett az eredménye, hogy az ügyvéd dr. SZ meg akarta változtatni a helyszíni szemle jegyzőkönyvét, az ügyvédjelölt esetlenségeit, mondván hogy nem úgy értették. Meg kellett volna jelenni kérem szépen, arccal, gerinccel!

Tisztelem a tehetséget, rengeteg tehetséges fiatal jogásszal találkoztam, de mindig is felháborított, ha valaki olyan jogi segítséget nyújt, amely ferdítésekre épít és kiskapuk használatát javasolja. Tudom, hogy a rendszer így működik, de mélységesen elítélem és büntetném, ha a jogász megváltoztatja a tényállást. Ne attól legyen jó egy jogi képviselő, hogy tisztában van vele, melyik hazugsággal, torzítással tudja „kimenteni” az ügyfelét. Ez az ,,igazságszolgáltatás” megcsúfolása.  Tudom naiv gondolat, nem lehet megváltoztatni, szomorú, hogy így működik.  Húzod az időd, más ügyektől elveszed a pénzt az energiát, lassítod az igazságszolgáltatást, trükkökhöz folyamodsz, csak mert ügyvéd vagy és büntetlenül megteheted. Szánalmas.

Most akkor térjünk rá a bíróság által kért szakértői véleményre, amely lesújtó volt a minőségét illetően. Nem azért, mert mást állapított meg, mint az előző (ellenkezőleg, épphogy megerősítette a károkozást és még a nagyságrend is stimmelt), hanem azért, mert olyan alapvető kérdésekre nem adott választ, vagy állapított meg valótlanságokat, melyeket laikusként is meg tudok válaszolni. Mindezt egyenesen botrányosnak vélem ezen a szinten. (Sem jogi, sem pedig építész diplomával nem rendelkezek). Ugyan megállapított egy hasonló összegű kárt, mellyel kvázi megerősített minket (hisz nagyjából 26.5 milliós kárral számolt), de a körülmények nagyon érdekesek.  

A szakértő nem válaszolt meg alapvető kérdéseket, például területfeltöltésre vonatkozóan. Ebben az esetben például azt írta, nem talált erre vonatkozó jogszabályt. Az észrevétel beadványban erre reagálva rámutattunk, hogy ha nincs a HÉSZ-ben vonatkozó rendelkezés, akkor az OTÉK 45. § (1), az alapvető szabály, mindezt már egy egyetemistának is illik tudni.  A kiegészítésben már ,,megtalálta’’ az ide vonatkozó rendelkezést. Ez csak egy furcsa hiányosság a sok közül. Azonban nem válaszolta meg azt a legfontosabb kérdést sem, ami miatt kirendelték, vagyis hogy a vállalkozó beépíthette volna-e másképp a területet, elkerülhette volna-e a károkozást? A kiegészítésben, külön felszólításra  már sikerült felrajzolnia pár opciót, de ezek esetében is saját magának ellentmondóan érvel a jelenlegi épület mellett. Javaslom az ellentmondásokat megnézni a periratban, ezeket mind kiemeltük, és szembesítettük vele a szakértőt. A csatolt dokumentumok elolvasása után mindenki eldöntheti, hogy túlzok vagy sem, vagy hogy miért látom esetleg rosszul a helyzetet. Ez itt csak egy laikus vélemény, meg lehet támadni, várom az észrevételeket.

Az elsőfokú ítélet szempontjából a leglényegesebb az volt, hogy a szakértő megállapította a kárt, de azt is mondta, hogy a kár mérsékelhető, ezért ítéltek meg csak a részleges kártérítést.  A károk mérséklésére tett javaslatai közül a legviccesebb (tényleg az, mert már két szakértő is felnevetett a telefonban az említésekor) az, amikor azt javasolta, hogy tegyünk... figyelem... „az átlátást gátló, de a fényt áteresztő” anyagot kb 15 méter távolságra az alperes épületre, így a szomszéd háztömb az ablakunkat (mely tudatosan tervezett és direkt passzív mutatókkal, tanúsítvánnyal rendelkezik) nem fogja beárnyékolni, azaz nem érinti hátrányosan a ház szoláris mutatóit, piaci értékét.

Az csak hab a tortán, hogy korábban a szakértő megállapította (vastagon szedett betűkkel), hogy „biztosan nem árnyékol be az alperesi épület”. Akkor miérti s van szükség erre az amúgy nemlétező üvegre? Aki egy kicsit is olvasott a témában, érti és látja, hogy ez a megállapítás mekkora sületlenség. Ugyancsak kérdés, hogy az épülettömb további növelése olyan ablakokkal, amelyen nem lehet kilátni, de a fényt átereszti, miért nem jelent további hátrányt a látványban? Engem, mint vásárlót egyáltalán nem érdekel, hogy hivatalosan ki lehet-e látni a szomszédból a kertembe, hanem az érzés a benyomás a lényeg. E téren is van némi ellentmondás a két szakvélemény között. A kiegészítésben benne van az összes észrevétel a szakértői véleménnyel kapcsolatban, de ha valakinek van szakmai vagy egyéb magyarázata a szakértői javaslatra, kérem ossza meg a lenti emailcímen.

Számtalan olyan hibás megállapítás született, amely alapján eljárást indítottam a szakértői kamaránál, mert úgy gondolom, hogy ha ilyen szintű, amatőr hibákat ejtett, akkor azért nincs helye a kamarában, ha más miatt akkor meg pláne nincs helye.  Nem tudom eldönteni, hogy melyik eset áll fenn. A dolog érdekessége, hogy nem akárkiről beszélünk. Az eredményről természetesen majd beszámolok. Ez egy jogi-építészeti magyar szappanopera.

Ha megnézzük a tényeket, bizonyítékokat és az állításokat, akkor elgondolkodtató. Az építész, aztán egy másik építész, a vállalkozó, az ügyvéd többször is jegyzőkönyvbe mondta, hogy biztosan nincs szoláris veszteség. Mitöbb az igazságügyi szakértő, dr S. is azt emelte ki, hogy „biztosan nem árnyékol” (aztán kiemelte, hogy nincs kompetenciája). Pedig nem bonyolult, egyszerű mértan, 1-2 képlet, a mai tervező programoknak 1 perc alatti renderelési probléma és kiköpi a látványt is. A bíró a tárgyaláson mosolyogva  jegyezte meg, hogy „érdekes hogy egy egzakt dologra két teljesen eltérő modell van”. Az alperes számításai, állításai az egyik oldalon, a mi számításaink a másikon. Azt mondták, hogy az általunk beadott bizonyítékok félrevezetőek, mert nem megfelelő szögből fényképeztem és a számításaik szerint az árnyék „csak a lábazatot éri”. Nos akkor nézzük meg egy videót a konyhai passzív üvegezésről, hogy végérvényesen lezárjuk a vitát. Látva a felvételt és a valóságot, összehasonlítva a perirattal és a hazugságokkal, azt gondolom, hogy a két építészre, az igazságügyi szakértőre (dr S.) és az ügyvédre méltán lehet büszke a kamara. Igazi szakemberek, a szakma büszkeségei lehetnek.

Pár szót a bíróságon tapasztaltakról. .

Meglepően gyakorlatias, jó meglátású bírót kaptunk. Nem mindig volt felkészült az ügyet illetően, amikor elvárható lett volna, de ne hibáztassuk, két éve húzódik az eljárás, biztosan rengeteg egyéb ügye is van. Volt több hónap üresjárat, egyszer azért, mert a Budapestről Gödöllőre szolgálati Mazda csak akkor ért rá. A fejem fogtam, mert nehezen tudom megemészteni ezeket, közel két évtizednyi „multi szolgálat” után. Az eljárással és az ítélettel kapcsolatban pedig maradtak kérdéseink. Kifogásolható, hogy az ítélet előtti tárgyaláson a bíró nem engedte, hogy reagáljunk a kiegészített szakértői „érdekességekre”, mert nem volt erre ideje és nem lehetett a végtelenségig ping-pongozni, ami jogos, de ha nem kerültek megválaszolásra a nyitott kérdések, mert a szakértő esetleg kijátszotta ezt, a bíró nem kaphatott teljes képet a döntéshozatalhoz. A helyében igenis törekedtem volna a teljes képre és nem zárom le az ügyet, mert lejárt az idő. Megjegyzem: kétórás tárgyalást írtak ki, a bíró mégis fél óra alatt szeretett volna végezni. Mi nem reagálhattunk érdemben, ezek után az alperes jogi képviselője egy 50 ezer forintos befizetésről egyeztetett percekig. Biztosan nem taktikai okokból, valóban fontos lehetett ennek tisztázása.  Természetesen mindezt nem hagytam szó nélkül, megjegyezve, hogy: „Egy 27 millió forintos perben nem engednek már reagálni, mert nincs idő és 50 ezer forinton vitáznak percek óta? Komolytalan és botrányos”. Ezt a ,,beszólást" valahogy azóta sem bántam meg.

Az ítélet nem rendelkezik arról, hogy ki fogja elhárítani a kárt. Ki fogja a végzés szerint felszerelni „az átlátást gátló és a fényt áteresztő” anyagot? Merthogy a kár még mindig fennáll. A show folytatódik, az alperes fellebbezett az ítélet ellen, úgyhogy másodfokon folytatjuk. Miközben több év után sem hajtották végre a terület visszaállítást a telekhatáron, úgyhogy az ügy a NAV-hoz került végrehajtásra. Van eredmény és az igazság előbb utóbb győz, van, hogy 1 nap, van, hogy egy évtized kell hozzá. Elképzelhetetlenül sok pénz, energia és türelem szükséges és felmerül a kérdés közben: miért az egyszerű állampolgár harcol, hol vannak a hatóságok? Miért tartunk fenn intézményeket? Akinek van egy kis tapasztalata, az tudja hogyan működik ez például Németországban.

Összegzés

    A tisztelt törvényalkotónak és azoknak, akik ezt az áldatlan állapotot létrehozták mindenképp ajánlom végigolvasni a példánkat.  Azért tudnak erről olvasni, mert a mi esetünkben kivételesen akkora a kár és a perérték, hogy ezt már nem lehetett szótlanul hagyni, illetve mert kitartó vagyok és veszem a fáradtságot, hogy leírjam. Mindenkinek, akivel hasonló történt vagy történhet. Százával, ezrével vannak és lesznek, akiknek az ingatlanjukban nincs akkora értékcsökkenés, hogy bíróságra menjenek, nincs pénzük ügyvédre, illetékre, idejük, energiájuk harcolni, de minden esetben ott marad a bosszúság a tehetetlenség. Sok esetben egy élet munkáját teszik tönkre. A mi esetünkben is tudtuk, hogy kárt fognak okozni, és végig kellett néznünk, ahogy megtörténik, hónapok, évek alatt, lassan, hogy jobban fájjon. Úgy érzem, hogy sérültek a tulajdonunk védelméhez való jogaink. Nyugodtan vitathatja ezt bármelyik jogász, ez csak egy vélemény, itt most megengedem magamnak.

    Bárkivel is beszéltem, legyen építész, szakértő, ügyvéd, a végletekig szidta az egész „egyszerű bejelentéses” rendszert. Érezhető, hogy az elfogadásánál nem történt szakmai konzultáció, csak ráerőszakolták a szakmára. De miért pont az építőiparban, az épületekkel, melyeket évtizedekre építünk? Miért épp azoknál szüntetjük meg a kontrollt? Miért gondoljuk, feltételeztük, hogy az építőipari vállalkozások a tisztességesség, az erkölcsösség és az üzleti etika ékkövei?

Ugyanerre az analógiára azt is mondhatná, hogy nem lesz sebességkorlátozás, hisz túl lassan halad a forgalom, mindenki saját felelősségre vezessen és majd a károsultak peres úton érvényesíthetik jogaikat. Nem lenne egyszerűbb?  Dehogynem, közben meg a közlekedési rendőrséget is fel lehet számolni, hisz ez történt az építési hatóságokkal, a főépítészi hatáskörökkel és mindennel, aki egy kis kontrollt is gyakorolt.

     Az a kérdés, hogy ki vállalja a felelősséget? Az a miniszter és minisztérium, aki anno ezt az egész ránk szabadította?  A szóban forgó házat már eladták, vagy legalábbis más nevére került, most megint eladó, úgy menekítik a vagyont ahogy kell, a cég megszűnik, most már új cég alatt "tevékenykednek". Sok sikert Önöknek, ha esetleg gondjuk lenne. Csak a hatóságok előtt van egy piszok nagy köd, csak őket lehet félrevezetni, mindenki másnak világos, hogy mi történik.  Mit kezdjek egy esetleges strómannal, a 7-es számú kőművessel, aki elviszi a balhét, majd 3-4 év múlva, amikor esetleg igazat adnak nekünk valamilyen EUs szinten? Ki a felelős a kialakult helyzetért?

Láthatja mindenki a példánkon keresztül, hogy mekkora a harc és az egészben az a legszörnyűbb, amint látod, hogy a hatóságok tehetetlenek, hisz jogköreiket leépítették, vagy túlterheltek és ezért olyanért kell harcolni, ami más országban engedélyhez kötött, szakemberek, mérnökök döntenek és vállalják a felelősséget. Mi átadjuk a felelősségvállalást a vállalkozóknak, akik kifejezetten ,,Korlátolt Felelőséggel" megoldják ezt.

     Nem látok más megoldást, mint a korábbi eljárás visszaállítását, vagyis kérjék a szomszédok beleegyező nyilatkozatát, ahogy volt a kivezetések előtt. Nyilván nem lehet gátja a fejlesztésnek, építkezésnek egy kötözködő szomszéd, de az esetek döntő többségében eddig sem volt gátja, a problémás helyzetekben pedig hadd védhesse meg az ingatlana értékét! Azt gondolom, hogy egy létező ingatlan elsőbbséget élvez, hisz nagyobb értéket képvisel. Ha szomszédként eleve így indítok, hogy emeletes kilátót csinálok a kerted végébe és csak a saját érdekeimet tartom szem előtt, akkor milyen viszonyról beszélhetünk egyáltalán? Ha vállalkozó vagyok, akkor meg milyen jogaim vannak egy olyan közösségben, ahonnan eleve lelépek? Ha két hét alatt nem nyilatkozik a szomszéd még mindig lehet egy hatóság, aki felülírja és megvizsgálja a kifogások súlyát és kiadja az engedélyt, de nem lehet minden jogot és felelősséget az építtetők kezébe adni, mert mint latszik, visszaélnek vele.
Ezen tessék elgondolkodni!!!

B. László
egyszerubejelentes@gmail.com

 A cikkel, de az egész perrel, perirattal kapcsolatban várok észrevételeket, gondolatokat. Miben értünk egyet, miben nem?